2025. JÚNIUS 10. KEDD 20.00

Budapest, Akvárium Klub

Kapunyitás 19.00

A Havana D’Primera a kubai zenészek új generációjának legnépszerűbb együttese, sőt egyben a világ legsikeresebb kubai zenekara. Az Alexander Abreu által 2007-ben alapított formáció, amellett, hogy a modern, salsa-ból kifejlődött zene, más néven timba éllovasa, bebizonyította, hogy a tradicionális stílust tökéletesen lehet ötvözni az újkori hangszereléssel, amelynek legjobb példája a 2015-ben megjelent La Vuelta el Mundo albumunkon helyet kapott „Venenosa” című szerzemény, amely azóta is az egyik legnépszerűbb szám a Son műfajában.

A 17 tagú zenekar megalakulása óta töretlen sikereket ér el. A zenekar vezetője és fő dalszerzője, Aleaxander Abreu, trombitás, latin Grammy-díjas művész, aki – a trombitának köszönhetően egyedi, roppant erőteljes és kifinomult – énekhangjáról és magasan képzett zenészként egyaránt ismert. Repertoárjukban megtaláljuk a salsa, jazz, funk és az afro-kubai fúziós ritmusokat is.

A 2025. júniusi koncert egyben a zenekar utolsó albumának évfordulója is lehetne, hiszen a „Pueblo Griffo” a koncert időpontja előtt 2 évvel és egyetlen nappal jelent meg. A címadó dal a megjelenés óta szakadatlan népszerűségnek örvend és az album ugyanolyan színvonalat képvisel, amit a Havana D’Primera-tól megszoktunk.

A ZENEKAR

Alexander Abreu Manresa
Amaury Peréz Rodríguez
Aníbal Zurbaran Leonard
Aniel Tamayo Mestre
Bernado Antonio Rodríguez Menéndez (Tony)
Bruno Rogelio Nápoles Collazo (Nápoles)

Carlos Alberto Nogera Lara
Carlos Luís Álvarez Guerra
Enrique Luís Pérez Prieto
Guillermo del Toro Varela
Harold Díaz Escobar

Jannnier Rodríguez Milán
Keisel Jiménez Leyva
Orlando Jesús Vázquez Peña
RAÚL TOBÍAS GIL GARCÍA (AVI)
Uyuni Martinez Romero
Yosvel Alexei Bernal Pina

HELYSZÍN
AKVÁRIUM KLUB
1051 Budapest, Erzsébet tér 12.

KAPCSOLAT

contact@csimborasszo.com

PARTNEREINK